30–19. 30 óráig Dr. Doros Attila radiológus, intervenciós radiológus, egyetemi docens Csütörtök 16–20 óráig Révi Erik mentálhigiénés tanácsadó előjegyzés szerint. Hívja a +36−20 991 7272-t! Sárközi Zsuzsa pszichológus e...
Magyarországon kívül mindössze Skócia az egyetlen olyan nemzet, amely már most négy csapattal kapcsolódott be a sorozatba és mindegyik csapata győzött - ez összesen 4 pontot jelent mindkét ország számára, amelyet az induló csapatok számával, azaz 4-gyel elosztva 1-es érték jön ki. A kassiesa oldalán elérhető statisztikák alapján ezzel a magyar (és a skót) bajnokság most a 9. helyen áll a 2019/20-as szezonban. A magyar csapatok remekül kezdtek az európai kupaporondon Forrás: Azonban az előttünk álló nyolc nemzetből hat (angol, spanyol, német, olasz, francia, orosz) képviselői még nem kapcsolódtak be a küzdelmekbe, csupán a biztosan csoportkörös együtteseik miatt állnak több ponttal, míg Andorra és Koszovó csapatai már az előselejtezőkben elkezdték szereplésüket és így 5, valamint 7 mérkőzésen vannak túl. A magyar bajnokság csapatai a csoportkörös lebonyolítások kialakítása óta még sohasem nyertek 4-ből 4 mérkőzést a nemzetközi sorozatok egyazon fordulójában.
Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) versenyigazgató felé. Továbbá felhívjuk a 42-es és 23-as boxsoron ( 23 boxos XIII. a 42 boxos XIV) álló lovak tulajdonosainak figyelmét, hogy mobiletetőt, -itatót hozzanak magukkal. Minden egyes box fix box, nincsen sátorbox a versenyen! TECHNIKAI TUDNIVALÓK Felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy aki forgácsot szeretne az OB ideje alatt a lovának, az jelezze Husz Alexandra versenyigazgató felé ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. ) FONTOS INFORMÁCIÓK A Díjlovagló Szakbizottság a Korosztályos Csapatbajnoksággal kapcsolatban a szabályzat értelmezéseként az alábbiakat teszi közzé: L9 csapatbajnokság feltétele: 1) mivel korosztályos versenyszám, így az indulás előfeltétele: 12-21 év közötti életkor 2) minimum 2 db hivatalos versenyen való részvétel (hazai vagy külföldi CDN-A/A*) és ezeken minimum két alkalommal legalább 55%-os eredmény – kategóriától függetlenül A csapatbajnokságban való indulás, és az abban elért eredmény nem zárja ki a 2019. évi Országos Bajnokságon a Utánpótlás kategóriában való részvételt.