30–19. 30 óráig Dr. Doros Attila radiológus, intervenciós radiológus, egyetemi docens Csütörtök 16–20 óráig Révi Erik mentálhigiénés tanácsadó előjegyzés szerint. Hívja a +36−20 991 7272-t! Sárközi Zsuzsa pszichológus e...
Teréz 1515. március 28-án született Avilában szülei tizenegyedik gyermekeként. Korán kezdett olvasni, tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermeki lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni. Később, tizennyolc éves koráig mégis nagyvilági életet élt, tudatában volt szépségének és komolyan foglalkoztatta a férjhez menés gondolata. François Gérard: Szent Teréz (1827) Személyének, szellemességének és magatartásának varázsa már gyermekkorában megmutatkozott, és ezt a művészetet, hogy "embereket megvidámítson, és nevetésre indítson", haláláig megőrizte. 1533-ban döntött a szerzetesi hivatás mellett, majd apja akarata ellenére belépett az avilai Megtestesülés kármelita kolostorba. 1537-ben tett fogadalmat. A kolostori életet komolyan vette, a kemény önsanyargatás miatt többször súlyosan megbetegedett. Eközben azonban életszentsége csöndben egyre növekedett. A Megtestesülés-monostor Avilában Az 1553-as évtől egyre többször jelentkezett életében a szemlélődő imádság kegyelme, és belső élete misztikus magasságokba emelkedett.
(3 id�zet) 1515. m�rcius 28. — 1582. okt�ber 4. r�mai katolikus szerzetesn� Figyel�s Tal�n nem is tudj�tok igaz�ban, hogy mit tesz az, szeretni; nem csod�ln�m, ha �gy �llna a dolog. Az az egy bizonyos, hogy nem a szellemi �r�m�k�n fordul meg a szeretet nagys�ga, hanem azon a szil�rd elhat�roz�son, hogy mindent, amit tesz�nk, Isten kedv��rt tessz�k s �vatosan ker�l�nk mindent, ami �t megb�nthatn�. (... ) Ezek a szeretet jelei. Ak�rmilyen lanyh�n im�dkozz�k is valaki, Isten mindig nagyon sokra becs�li azt, hogy m�gis im�dkozik. Ne f�lj, ne agg�dj, a t�r�s mindent el�r. Ha ti�d Isten, ti�d m�r minden, Isten egyed�l el�g!
június 14-én, vasárnap 19:30! órakor szentmise közvetítése. Szeretettel hívunk és várunk minden jószándékú testvérünket a templomba és ide a templomunk Facebook oldalára az online közvetítések alkalmával! "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne" - mondja az Úr. (Jn 6, 57) Szíves persely és rendkívüli templomfenntartási adományaitokat, az alábbi bankszámla számok valamelyikére tudjátok eljuttatni átutalással: Budapest-Terézvárosi Szent Teréz Plébánia OTP Bank: 11707024-20462116 VAGY Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia CIB Bank: 11100104-19818740-36000001 Minden adakozónak hálásan köszönjük a nagylelkűségét, Isten fizesse meg! A fényképek 2018. június 06-án, Úrnapján készültek. 09. +Csontos Illés Veronika búcsúztatása. 08. Hétfő, évközi idő, Boldog Sándor István szerzetes, vértanú emléknapja és a Terifik Te Deum-a. 07. Szentháromság Vasárnapja főünnepe. Szentháromság vasárnapján élőben kapcsolódunk be, kb. 9:45-kor a hittanosok tanév záró hálaadásába és a Taki sorsolásba Nyári Miserend HÉTKÖZNAP... Hétfő: 08.