30–19. 30 óráig Dr. Doros Attila radiológus, intervenciós radiológus, egyetemi docens Csütörtök 16–20 óráig Révi Erik mentálhigiénés tanácsadó előjegyzés szerint. Hívja a +36−20 991 7272-t! Sárközi Zsuzsa pszichológus e...
A vendéglő egy késő XVIII. századi boltíves épületben helyezkedik el, belső udvara a nyári estéken élő zenével, leanderekkel, vadszőlővel körbefuttatott falai között várja a megpihenni vágyó gasztróturistákat. Étlapján a nemzetközi fogások mellett, a hagyományos magyar konyha újrafogalmazott, frissített fogásainak gazdag választéka is helyet kapott. Kertjének védőszentje a vízköpő sárkány, aki a legnagyobb forróságban is vizet hoz, illetve őrködik a vendégek és a hangulat felett. Az étterem a Gault and Millau-ben, a Dining Guide-ban, és számos más hazai étteremkalauzban is szerepelt már több alkalommal, Magyarország 100 legjobb étterme között. Vitorlás Étterem 8638 Balatonlelle, Köztársaság utca 14. Az 1999-ben Balatonlelle központjában nyílt étterem célja a magas minőség vegyítése a fiatalos lendülettel, vigyázva a közvetlen családias környezet megtartására. A Vitorlás a dél-balatoni borvidékre támaszkodva egy 60-70 fajtából álló, állandóan változó borkínálattal és a helyi minőségi alapanyagok után kutatva kínálja fogásait.
A strandbüféktől megfáradt, de értő közönség ezért egész nyáron megszállás alatt tartja a hangulatos kis kertet, így érdemes foglalni. Első alkalommal billegő asztalon kényszerültünk tunkolni a toszkán hallevest, de (végre! ) van az az étlap a déli parton is, amiért vállaljuk az ilyen nyomorult first world problem helyzeteket. Pizza Amalfitana (1990 forint) Toszkán halleves (2490 forint) Spagetti tenger gyümölcseivel (2690 forint) Livornói paradicsomos hal (2990 forint) Szicíliai kardhal (2990 forint) Villa Kabala, Szigliget A Kabala szónál már csak a Gastro bistro hangzik gyanúsabban, pedig jól lehet itt lenni. Farkas István festőművész csodálatos villaépülete sem rossz, de a hatalmas terasz viszi a show-t. Az egyszerű ételnevek azért egy Onyx-ban gyökerező stílust takarnak: ez a rakott krumpli nem a nagyi-féle zsírra fektetett szalonnára halmozott krumpli-tojás-kolbász lesz. Mi szóltunk: ide mászni kell! (Szerencsére csak odafelé. ) Fölföldi papa csemegéi (sonka, szalámi, sajt, 1790 forint) Babgulyás (1290 forint) Rakott krumpli (2900 forint) Vargabéles (990 forint) Borítókép: Travis Yewell / Unsplash
Hogy mi a Kistücsök titka? A régió szeretete, és az inspiráció Észak-Olaszország kis falvaiból, ahol a tulajdonos, Csapody Balázs, felesége és fia, Bence édes önfeláldozással, nagy örömmel kóstolják végig az apró éttermek kínálatát, a tapasztalatokat hazaszállítva szuvenírként, valamint Csapody Kati, Balázs testvérének családias vendégszeretete. Inspirációul szolgál továbbá minden modern fogás, minden új technológia, minden bátor ötlet is. Vagy minden ellesett trükk, amit az étterem fiatal séfhelyettese, Pohner Ádám a Bocuse d'Or-döntőjén figyelt meg, és amit Jahni László séf tapasztalatával gyúrnak össze. AzÉn Anyósom Étterem 8394 Alsópáhok, Hévízi utca 13. Egy különleges étterem, ami valójában kettő, hisz egy épületen belül egy önkiszolgáló és egy A'la Carte étterem is rendelkezésre áll. Az A'La Carte étteremben családias, de mégis elegánsan szolid környezetben várják a vendégeket, míg az önkiszolgáló részlegen a napi aktuális menüválasztékból kedvünk szerint állíthatjuk össze minden igényt kielégítő ebédünket.
Azt ugyanakkor ezúttal is kiemeljük, hogy a minőségi gasztronómia megjelenése egyelőre nem irtotta ki a kóklereket - akad még ún. becsali-csárda szép számmal a régióban. Mindezt ráadásul tetézi, hogy jelentős a munkaerőhiány, a zsúfoltság és a szervezetlenség, ami természetesen hatással van a minőségre is. Ezért nagyon meg kell válogatni, hova ülünk be. Alábbi - szubjektív - listánk ebben nyújthat segítséget. És akkor nézzük térképen is a legjobb balatoni éttermeket: JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT? Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5, 9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5, 90 százalékos kedvezményes THM 7, 96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után.
Hagyományos ízek, finom borok, balatoni panoráma, romantikus étterem … Jól hangzik, ugye? Habár számos jobbnál-jobb balatoni helyszín közül válogathatunk, ennél a listánál az egyik legfőbb szempont a pazar kilátás volt. Ezért elsősorban az északi part éttermei jutottak be a top 5-be! Csodás panoráma a tihanyi Echo étteremből 5 balatoni étterem, ahol mesés a panoráma Szőlőhegy Bisztró – Badacsonytomaj A korábban Szeremley Borház és Étterem néven működő vendéglátóegység ma a Szőlőhegy Bisztró nevet viseli, és családi tulajdonban áll. Az alapanyagokat frissen, sokszor az étterem saját konyhakertjéből szerzik. Az elsősorban klasszikus ízek és a badacsonyi táj a régi, badacsonyi vendéglátás hagyományait idézi. Kísérőnek pedig a kiváló badacsonyi borok közül válogathatunk. A teraszról lenyűgöző kilátás nyílik a tóra és a környező vidékre! Szállások Badacsony közelében >> Szállástipp: Hotel Bonvino Badacsony Badacsonytomaj **** Laci Pince Csárda – Balatonudvari A balatonudvari Öreghegyen található a Laci Pince Csárda, ahol a csodás panoráma az ebéd vagy a vacsora szerves részét képezi.
Kávé, diskura, jó portéka. Az új épületben, Balatonkenese központjában, 2 teraszon, egy csodás park mellett, vastag kőfalak hűvösében, magyar és fúziós ételek, hagyományos és újraértelmezett fogások, lassú reggelik, többféle kézműves csapolt sör és koncertek várnak minket. Sáfránkert Vendéglő Laza vidéki vendéglő családias hangulattal, hatalmas terasszal, nem fine dining és nem is csárda. Jól átgondolt, rövid étlap, szezonális fogások, balatoni borok, máshol nem kóstolható Homola-tételek és napsütéses ebédek. Vígmolnár Csárda A Csopak határában lévő Vígmolnár régóta úti cél azoknak, akik a környéken családias, emberközeli vendéglátást keresnek. Az étlap a magyar konyha alapjaira épül, a hagyománytisztelet, a regionalitás és az innováció egyaránt tükröződik a fogásokban. Igazi modern, XXI. századi csárda maradandó élményekkel, kedves szóval, finom ételekkel. Ízek, borok, Balaton. Kővirág Étel-Ital-Ágy A Balaton és a Káli-medence kultikus szereplője. Vitathatatlan példája és zászlóshajója a vidéki vendéglátás felvirágzásának.
Gesztenyekrémleves, tépett konfitált kacsahús (890 forint) Füstölt pisztrángfilé, narancsos édeskömény, szárított paradicsom, fenyőmag (1950 forint) Kacsacomb, kacsamáj, lilakáposztakrém, hagymás burgonyakrokett, gesztenye (4490 forint) Harcsafilé lecsós rakott burgonyával, tejfölhab, baconchips (3290 forint) Pajta Galéria Étterem, Salföld A salföldi művésztanyát Török László World Press Photo-díjas fotóművész hozta létre, a konyhában azonban nem ő, hanem a felesége az úr. Jó ez így. Szuvidált lazac, habosított vargánya, mangózselé – na, ilyen ételekkel biztos nem fogunk találkozni az étlapon, a manapság elterjedt felülfogalmazós stílussal szemben nyugodtan nevezhetjük puritánnak is a kínálatot. Egyszerű konyhatechnológia, kiváló húsok, házias, markáns ízek, füst, fokhagyma, a kert közepén hatalmas diófa és a tulajdonos szórakoztató kutyái. A visszatérők már a parkolóban lehúzzák a kocsi ablakát és előre megfürdenek a sült mangalicatarja illatában. Hideg uborkakrémleves (600 forint) – épp nincs étlapon, de nagy közönségkedvenc volt, ezért az ígéretek szerint hamarosan ismét ott lesz Lecsó sült oldalassal (1900 forint) Mangalicatarja roston, sült zöldségek, friss saláta (2800 forint) Roston hátszín krumplisalátával és tojássalátával (3300 forint) Roston sült sajtok, krumpli, friss saláta (2100 forint) Rozmaring Kiskert Vendéglő és Pizzéria, Balatonszéplak Ez a hely némileg kilóg a sorból, mert Kiss Sándor olasz ételeit nem lehetett nem fölfedezni, főleg egy olyan borzalmas gasztronómiai mezőnyben, mint balatonszéplaki.