30–19. 30 óráig Dr. Doros Attila radiológus, intervenciós radiológus, egyetemi docens Csütörtök 16–20 óráig Révi Erik mentálhigiénés tanácsadó előjegyzés szerint. Hívja a +36−20 991 7272-t! Sárközi Zsuzsa pszichológus e...
Tovább a teljes értékeléshez
1995-ben tagja volt a Főépítészi Statútum Bizottságnak, 1996-ban ő szervezte meg Vácott az I. Főépítészi Konferenciát, az Országos Főépítészi Kollégium elnökeként is sokat tett a főépítészségért. Munkája során mindig nagy hangsúlyt kapott az értékalapú szemlélet, a komplex gondolkodás, miszerint a főépítészek a területfejlesztéssel, a területrendezéssel, a településfejlesztéssel, a településrendezéssel, illetve az épített környezet alakításával és annak védelmével is foglalkoznak. A nevelés és oktatás terén is komoly érdemeket szerzett, egyik szakmai kidolgozója volt a főépítész szakmérnök képzésnek. JÁNOSI JÁNOS építészmérnök korábban Aszód, jelenleg Szada és Szokolya főépítésze "AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ"-ban részesült magas szinten művelt, építészi hivatáshoz szervesen kapcsolódó főépítészi munkásságáért, amelyet több mint huszonöt éve példamutatóan végez. A minőség és az érték kiemelésével működik együtt a település lakóival, épít közösséget és építészeti környezetet. Településein gyakorló építészként is példát ad a településrendezéstől a térbútorok megtervezéséig, a részletek és az ornamentika kialakításáig terjedően.
Az Építészeti Világnap alkalmából, 2017. október 3-án a Radnóti Miklós Művelődési Központban, ünnepélyes keretek között került sor a 2017. évi XIII. Kerületi Építészeti díj átadására. Az eseményen, amelyen az önkormányzat vezetői mellett megjelent a képviselő-testület több tagja, dr. Finta József Kossuth-díjas építész, akadémikus, a Nemzet Művésze, az építészszakma jeles képviselői, a korábbi díjazottak, valamint a kerületi önkormányzati intézmények és a lakosság reprezentánsai is, Arató György, az ünnepség házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket. A főépítész bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy kerületünk képviselő-testülete a "XIII. Kerületi Építészeti díj" adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik kiemelkedő szakmai munkásságukkal, tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak városrészünk fejlődéséhez, építészeti arculatának emeléséhez. A díj évente egy személy részére adományozható. –Az építészek körében köztudott, hogy érdemes kapcsolatot tartani a XIII. kerülettel, hiszen nálunk folyamatos a fejlesztés, a tervek megvalósulnak – mondotta Arató György.
Bővebb ismertető 31 interjú két kötetben a 13. kerület híres lakosaival Sztankay Istvántól Schweitzer Józsefen és Beke Katán át Spiró Györgyig.
Öt évvel ezelőtt történt a Kolontárt, és Devecsert sújtó vörösiszap-katasztrófa. A tíz halálos áldozatot, és felmérhetetlen kárt okozó szerencsétlenség ügyében indult jogi eljárások nagy részének még nincsen vége. A kártérítési perek egy része már lezárult, de a büntetőeljárás messze van még a befejezéstől. A tragédiára a helyiek fáklyás felvonulással és gyertyagyújtással emlékeznek vasárnap. A 2010-es önkormányzati választás másnapján, október 4-én, hétfőn délben szakadt át a MAL Zrt. ajkai iszaptározójának gátja, maró, és mérgező áradattal öntve el az útjában fekvő településeket – Kolontárt, Devecsert, és Somlóvásárhelyt. Egymillió köbméternyi iszap körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét a településeken és a termőföldeken. Ezzel felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozott. A katasztrófa következtében összesen tíz ember halt meg, a sérültek száma több, mint 150 volt. Bár a mentésről, az abban helytállókról ma is mindenki elismeréssel emlékezik meg, a kármentesítés, és a helyreállítás azonban igen súlyos kritikákat kapott, és kap ma is.
Saját tervezési munkáival példát mutatott, és meghatározta a településképi követelmények elvárt magas színvonalát. Fontos számára a hely szelleme, a település kulturális történetének folyamatossága, a múlt és a jövő összekötése. Kiemelkedő közösségi tevékenysége is: a Pilisi régió összefogásának elősegítése, az újjáépítések főépítészi irányítása (beregi árvíz, illetve vörösiszap katasztrófa után), egyetemi oktatói tevékenysége, építész közéleti aktivitása, fiatal építészeket továbbképző vándoriskolai munkája. ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ L. BALOGH KRISZTINA, okl. építészmérnök Kaposvár Megyei Jogú Város és Csurgó Város volt főépítésze Tizenkét éves eredményes és meghatározó munkájáért, a városi beruházások magas színvonalú megvalósításában, az építészeti értékek megismertetésében, az egyéni stílusú és eredményes kommunikációban példát mutató tevékenységéért. Az értékvédelem és a műemlékvédelem területén kiemelkedő szakmai munkát végzett, ezt könyvekben, folyóiratokban és előadások során mutatta be a városi közönségnek, így széles körben ismertette meg az építészeti értékeket és a főépítészi szolgálatot.
Számos kérdésre öt év elteltével sincsen válasz. Egyebek mellett – vagy talán legfőképpen – arra, hogy hogyan hasznosult a példátlan összefogással, egyéni adakozásból befolyt 2-3, 5 milliárd forintra közöttire becsült adomány. Amint annak idején a Népszava is több helyszíni riportban beszámolt, a két "nagy károsult", Kolontár és Devecser vezetése eltérően kezelte a helyreállítást. Míg előbbiben sokkal gördülékenyebben, és humánusabban kezelték az emberi tragédiákat, utóbbiban egészen botrányos esetekről is beszámolt a sajtó. A katasztrófát követően a kormánypolitika is rátelepedett a történtekre, ami hosszú távon semmiképp sem használt az ügynek. A kárfelmérések anomáliái, a Bakondi György katasztrófavédelmi vezető által irányított "törzs" működése sok szomorúságot, emberi tragédiát is okozott. A katasztrófavédők – ahogyan a vörösiszap maradékával hónapokig erő felett küzdők mondták – fényes bakancsú emberei valóságos megszálló hadseregként irányították a helyi életet. Arról is cikkezett a sajtó, hogy a hatalmas méretű segélyosztásban fontos szerepet kapott helyi plébánost – valószínűleg a számtalan panasz, vádaskodás miatt - hirtelen elhelyezték Devecserből.
Újabb mérföldkövet a Pannónia iskola felújítása jelentette számára, mert ez volt az első olyan munkája, amellyel építészeti nívódíjra pályázott. (Nyert is. ) Befejezésül az előző napon az eseményre készült kiadványban is rögzített hitvallását ismételte meg: "A sikeres projektek a tervezők, az építtetők és a használók együttműködésével jönnek létre. A tervezés csapatmunka, a tervek egy közösség munkái. Szerteágazó és sokoldalú környezetben kell egységeset létrehozni, ami ha sikerül, minden szereplő sajátjának érzi az alkotást. " Végezetül Arató György a kerület főépítésze a Nagy Csaba alkotásaiból rendezett kiállítást nyitotta meg. A tizenöt kiemelt alkotásból hét a XIII. kerületben található. 1 csatolt webcím Vissza Küldje tovább ismerősének Nyomtatóbarát változat Önkormányzati érdekszövetségek hírei Belügyminisztérium hírei Belügyminisztérium Közlemény 2010. július 23., péntek 15:49 A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló... A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
A vádlottak között van a Mal Zrt. vezérigazgatója, a műszaki és a kereskedelmi igazgató, az üzemvezető, a környezetvédelmi felelős és a diszpécser. Vasárnap este Devecserben – már hagyományosan – fáklyás felvonulással és gyászmisével emlékeznek a tragédia ötödik évfordulójára, majd mécseseket gyújtanak az áldozatok emlékére. Emlékezés - Kollányi Péter Memento című fotóalbumának képeiből nyílik kiállítás Budapesten a Capa Központban. A tárlat október 2-21-ig látogatható. - A vörös ár - A vörösiszap-katasztrófa 5. évfordulója című dokumentumfilmet vetíti a Duna Tv. Az alkotók azt szeretnék láttatni, hogyan fogott össze a katasztrófában az érintett közösség, a társadalom, a hivatásos vonal - katasztrófavédelem, mentők, tűzoltók, honvédek - és a civilek - Október 5-én konferenciát rendez a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Tudományos Akadémia és a Honvédelmi Minisztérium Budapesten, az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában. A konferencia több szempontból tárgyalja a katasztrófa következményeit.
A természeti környezetről szóló egységben szó esik majd a vörösiszapról, az anyag tulajdonságairól, tárolásáról és hasznosításáról, a katasztrófa talajtani hatásairól, a levegőtisztaságról, a felszíni és felszín alatti vizek védelméről. Az emberi környezetet fókuszba állító konferenciarészben terítékre kerülnek a rendvédelmi tapasztalatok, a pszichoszociális ellátás és utógondozás, illetve a katasztrófa utáni egészségügyi kutatások kérdése, a katasztrófavédelem és a honvédség tevékenysége éppúgy, mint az akkor nagy jelentőséget kapott kríziskommunikáció. EP delegáció Kolontáron Az öt évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa áldozataira emlékezett az Európai Parlament (EP) delegációja pénteken Kolontáron. Ulrike Lunacek, az EP alelnöke Az európai gyakorlat szerint a károkozó cég fizet, és ennek az elvnek a megerősítésére van szükség Magyarországon is. Jelenleg arra a kérdésre keresi a választ, milyen jogszabályi változás történt Magyarországon annak érdekében, hogy a károkozó cég vállalja ilyen esetben a felelősséget.